Briana Masters

Becenév: Bri, Bria

Nem: Nő

Kor: 22

Foglalkozás: Táncos

Csoport: Városi

Avatar: Jessica Alba

Átlagos testmagassággal rendelkezem. Nem vagyok se túl magas, se túl alacsony. Testalkatom arányos, épp ott gömbölyödik, ahol kell. Hajam hosszú, és szeretem váltogatni a színeit, ahogyan a formáját is. Szemem sötétbarna, és elég gyakran játszik még benne a gyermeteg, pajkos fény.
Szeretem a nőies ruhákat, de leginkább olyanban vagyok, ami kényelmes.  

Kemény csajnak mondanám magam. Nem riadok meg egykönnyen, és elég nehéz is kihozni a sodromból. Megedződtem már, kaptam eleget az élettől, hogy tudjam nem kell mindenben csak a rosszat látni. Kedves vagyok az emberekkel, elbűvölő természetem van, soha nem mutatom ki a fájdalmamat. Megtanultam hogyan rejtsem el az igazi érzéseimet, még ha úgy is érzem, képes lennék felrobbanni, akkor is képes vagyok egy helyben ülni és mosolyogni. Talán mások ezt adománynak neveznék, én átoknak tartom. Már csak azért is, mert meg volt rá az okom, hogy ezt megtanuljam. Vannak pillanatok, hogy úgy érzem, senki nem érthet meg engem, csak is Pan. Nem is tudom mit tennék, ha ő nem lenne... Talán már ott sem tartanék, ahol most.

Mindenki azt mondja, hogy nincs olyan, hogy rossz gyerek, csak rossz szülő. Ha tényleg így van, akkor én mondhatom, hogy az én szüleim igenis rosszak voltak. Azt mondják családunk női leszármazottain átok ül. Soha nem lehetünk igazán boldogok, ha mégis azok lennénk, nem sokáig fog tartani. Anyám volt erre az élő példa. Mindenkivel megesik, hogy beleszeret egy férfiba, összeházasodnak, boldogan élnek míg meg nem hallnak. Valahogy anyával is így történt, csak az ő élete nem happy enddel végződött.
Megismerkedett egy férfival, akibe azonnal beleszeretett, de talán egy évig tartott ez az idill. Apám meghalt, én pedig már útban voltam anya pocakjában. Egyetlen szülőm tudta, hogy képtelen lenne egymaga felnevelni engem, ezért bármilyen rosszul hangzik vadászni indult. Egy olyan férjet keresett magának rövid időn belül, aki gazdag, és elég ostoba ahhoz, hogy elhiggye, övé a gyerek. Rá is talált Richard Sandersre, aki még aznap este ágyba vitte anyámat azt remélve, hogy ebből semmi nem lesz. De nem így lett, ugyanis egy hónap múlva anya felkereste, hogy gyereket vár. Richard kénytelen volt elvenni anyámat, még ha nem is szerette. Úgy hitte, az ő gyerekét hordja a szíve alatt.

A szüleim látszólagos odaadással szerették egymást, de egyikük sem volt boldog. Tették azt, amire szülőség kötelezte őket. Három évre rá, hogy én megszülettem, egy újabb kislány jött a családba, aki immár jogosan viselte a Masters nevet.
Nevelőapám mindig is sejtette, hogy nem az övé vagyok. Mindig, ha odamentem hozzá, ódzkodva fogadott. Képtelen volt úgy szeretni engem, mint apa a lányát. Ám ha a húgomról volt szó, őt imádta. Én sem szenvedtem semmiben hiányt, de ő tényleg mindent megkapott. Én még sem voltam rá féltékeny. Szerettem, szeretem a mai napig is.
Ahogy teltek az évek, anyám elmondta nekem, hogy átok ül a családunkon, hogy nincs számunkra olyan, hogy boldogság. Ő boldog volt, mert volt két lánya, akit igazán szeretett, de boldogsága nem volt teljes, hiszen egy olyan férfival élt, akit még nem is kedvelt. Tizenöt éves lehettem, mikor anya elmondta nekem és Richardnak az igazságot. Én felfogni is alig bírtam, hiszen mindvégig abban a tudatban éltem, hogy Richard az én igazi apám. A férfi mégis látszólag igen jól viselte a hírt. Csak könnyedén felállt, először rám, aztán anyámra nézett, mint valami rongyra, végül elment, kilépett a szobából. Mondanám, hogy soha többet nem láttuk, de sajnos nem így volt.
Még aznap éjjel betörtek hozzánk és engem és anyámat elhurcoltak. Nem kell tudósnak lenni, hogy kinek a keze volt ebben. Egy bárba vittek minket, ami nevelőapám birtokában volt. Exkluzív hely, nem jöhet be ide akárki, és szigorúan csak tizennyolc éven felüliek. Akkor a hely még zárva volt, nem nyitott ki, azt csak felújították.
Bezártak minket egy kis raktárba, amit az évek során szobává alakítottak, de akkor még csak koszos raktár volt. Odabent nevelőapám várt minket, aki elmondta, hogy mindkettőnknek ebben a bárban kell dolgoznunk és élnünk. Soha többet nem mehetünk ki az utcára, egyszóval rabszolgák leszünk. Azt mondta, hogy mindazt az összeget, amit kicsaltunk tőle hazugsággal, azt le kell dolgoznunk, amíg bírjuk szuflával.
Mit ne mondjak, elég nehéz egy rabszolga élete. Természetesen eleinte lázadoztunk, kikértük magunknak ezt az egészet. De nekik is megvolt a módszereik, hogyan hallgattassanak el.
Nem mennék bele részletekbe, hiszen egyetlen ilyesfajta módszer sem humánus megoldás.
Az egyik ilyen "módszer" alkalmával, anyám újra teherbe esett. Richard őrjöngött, emiatt, hiszen nem kell neki még egy kolonc a nyakára. Azt a férfit, aki megerőszakolta anyámat és akitől a gyerek van, azt megölette. Attól féltünk, hogy talán anyát is meg fogja ölni, hiszen mid kezdhet egy terhes nővel. Immár anyám feladatait is én végeztem. Nem bántam, hiszen ezzel segíthettem neki.
Anyám belehalt a szülésbe. Egy kisfiúnak adott életet, de a születése után elvitték, nem láttam többet. Hónapokig magam alatt voltam, fájt, hogy elvették az anyámat, a húgom, a kisöcsém. Senkim nem maradt. Egykori nevelőapám olykor elhozta a húgomat a bárba, mikor az zárva tartott, de engem arra az időre bezártak piciny szobámba. Húgom úgy tudja, hogy leléptem anyánkkal együtt.
Ahogy teltek az évek, úgy léptem én is egyre feljebb a ranglétan, de még mindig megmaradtak az alantas munkák. Soha nem beszélhettem a vendégekkel, nem ismerkedhettem. Még sem hagytam el magam. Megerősítettem a lelkem, ahogyan a testem is. Mondták mit tegyek, megtettem, de ha megpróbáltak hozzámérni, vagy bántani, nem hagytam magam. Nevelőapámnak sok kórházi számlát kellett fizetnie, mire rájött, hogy velem nem érdemes újat húzni. Megmondta hát az embereinek, hogy hagyjanak békén. Két éve kezdtem el táncolni a bárban sok férfi örömére. Ez még annál is jobb volt, minthogy takarítsak, részegek hányásait pucoljam fel. Amint elkezdtem a táncot, Richard sok pénzt látott bennem, így már a vendégek sem érhettek hozzám. Ha megtették, az egyik őr daimónja csúnyán elbánt az ipsével. Mégis bármilyen jónak is tűnhet ez, nem felejthettem el, hogy még mindig rabszolga voltam. Egy árva, akinek se szülei, se élete