Angela T. Evans

Angela Trudy Evans

Shawn

Külső tulajdonságok

Külsőre olyan vagyok, mint mindenki más. Nem szeretek feltűnést kelteni, ha nem muszáj, bár néha szükségem van rá. A legjobb, ha ellenségeim közel vannak hozzám, így a célpontjaimmal gyakran csevegek, iszok meg valamit, vagy ismerem meg őket. Hajam barna és hosszú, szemem kelti csak a feltűnést a maga kék színével, de valamit a szüleimtől is örökölnöm kellett, nem igaz? Arcomat sokan bájosnak és csinosnak mondanák, de boszorkány vagyok, ez nem ritka nálunk, ahogy a karcsú test és a finom vonalak sem, amik a vadállatéhoz hasonló, kecses, ruganyos mozgáshoz társulnak. Azt veszem fel, amihez kedvem van, és ami szükséges. Bár elsőre tán nem gondolnád, de az estélyek és a bálok világában ugyanúgy kiismerem magam, mint az alvilág sötétségében, így az estélyiben éppolyan magabiztos tudok lenni, mint egy hosszú fekete bőrkabátban. A lényeg a funkcionalitás és az alaklomhoz illő öltözék. Nem lenne jó, ha valaki kiszúrna...

Belső tulajdonságok

[center]Ha a jellememről kérdezel, nem válaszolok. Ki kell ismerned, ami valljuk be nem lesz egyszerű egy olyan embernél, mint én. A színészkedés számomra gyerekjáték, azt a karaktert tudom alakítani, akire csak szükségem van. Legyek éppen segélykérő ijedt lány, harcos amazon, a csábítás mestere, nagyszájú, félénk, kedves vagy nagyképű, a maszkok alatt akkor is ott a ketrecbe zárt, bebörtönzött lelkem, ami igenis érez! A bűntudatom olykor gyötör az ártatlanok miatt, így mindent megteszek, hogy kiderítsem, mielőtt valaki valóban a tőröm másik oldalán, vagy számszeríjam célkeresztjében végzi, biztosan megérdemelje, amit kap. És mikor én elveszteném a reményt, mindig itt van nekem Shawn, a tökéletes megfigyelő, aki életet lehel belém akkor is, mikor legszívesebben a világ végig repülnék, és még tovább, hogy soha többé ne lássak több halált, több vért.

Élettörténet

Hogy mikor születtem? Elég régen. Nem is nagyon tartom számon, hány év telt már el azóta. Bár ez nem is meglepő egy olyan valakitől, aki hivatalosan nem is létezik. Ki ünnepelné a szülinapomat? Az első emlékem, mikor Shawn megjelent mellettem. Pöttöm kis veréb képében ücsörgött az ágyam támláján, és szárnyait tárta szét, majd csukta össze. Emlékszem. Azt kívántam, bárcsak nekem is ilyen gyönyörű szárnyaim lennének… Persze már tudom, hogy akkor sem kéne, ha ingyen adnák, tudok én repülni anélkül is, hogy a tollas purgálókra hasonlítanék. Furcsa egy gyerekkorom volt. Sosem ismertem a szüleimet, egy katona mellett nevelkedtem, aki a királynő egyik testőre volt. Azóta már ő is halott, de erről majd később. Lényegében amióta járni tudok, fegyvert is viselek, nem is olyan különös, hogy az lett belőlem, ami. Azt mondják, borzasztó tehetségesnek bizonyultam már az első pillanattól, de ez engem hidegen hagyott akkor, és hidegen hagy most is. Nincsen mit szépíteni ezen. Gyilkolok. Persze nem eszetlenül, nem fejvesztve, és nem is ok nélkül, de gyilkolok. Az indok egyszerű. A fene nagy tehetségem miatt a királynő maga mellé vett, és az egyik –nem túl szimpatikus- testőre faragta belőlem azt az egyszemélyes kivégzőosztagot, aki ma is vagyok, és nem is leszek más már soha többé. A dolgom egyszerű volt kezdetben. Megkeresni, likvidálni parancsra, szó nélkül. És talán nem is lennék kínban, ha ma is ezt kéne csinálnom, de voltam olyan hülye, hogy egy szép márciusi délután, valamilyen különös késztetés miatt a királynő és a nyílvessző közé ugrottam. Így lettem a személyi testőre, fejvadásza, és kivégzési tanácsadója egyben, egy elvétett mozdulat alatt.

És akkor rádöbbentem. Mikor először hagyták, hogy nyomozzak a célpontom után, rádöbbentem, hogy mennyi ártatlan, az intrika és a bürokrácia útvesztőjében eltévedt lelket pusztítottam el. Régebbi gondolataim szertefoszlottak, és amit eddig a munkámról gondoltam, hogy ezek csak mind ártó személyek, hogy egyszerűbb lenne csak a feladatomat végezni, eltűntek. Szinte kettős ügynök lettem, ahogy vékony pengén kezdtem táncolnia megbízóim és a célpontjaim között, és nem egyszer megesett, hogy a megbízóm jobban megérdemelte volna a halált. De ekkor már dönthettem. Bizonyítékot keresni valaki ártatlanságára viszont nem olyan egyszerű, mint azt gondolnánk. Így eshetett meg, hogy egy olyan személy került a célkeresztbe, aki nem érdemelte meg. A katona, aki felnevelt. Árulással vádolták, így hetekig követtem, ám sem a vádakat, sem az ellenkezőjét nem tudtam kijelenteni. A megbízóm pedig bűnösnek ítélte. Nem tudtam megölni. Ő volt az anyám, még ha nem is ő hozott a világra engem, de apró gyermek voltam még, mikor magához vett. Elszöktem az udvarból, nem érdekelt többé a nemesek, gazdagok, mocskos pénzűek egyetlen szava sem. Az egyetlen személy, akiben megbíztam, és akinek elmondom, mire készülök, a királynő volt. Máig ő a fő megbízóm. Angyalokra vadászom, akik azért vannak a földünkön, hogy elpusztítsák azt, és megszerezzenek egy tárgyat. Én sem tudom mi az, vagy hogy hogyan néz ki, de meg kell találnom, és el kell vinnem a királynőnek. Azt mondta, szörnyű lenne, ha rossz kezekbe kerülne, és én megbízok benne. Azt hiszem köze van a porhoz, de nem tudom mi az pontosan, hallottam, hogy káros ránk nézve, és a daimonokra is.

Így dolgom mi sem egyszerűbb. Keressek meg egy ismeretlen tárgyat, ami ismeretlen helyen van, valamint sorra öljek meg angyalokat, akik a világunkat fenyegetik. Gondolom nem mindenki erről a munkáról álmodik, de nincsen más választásom. Nem hagyhatom cserben a boszorkányok népét, és a királynőt sem. Fogadalmat tettem, hogy mindent megteszek a tárgy megszerzése érdekében, és a célpontjaim után nyomozok, és ha kell, végzet velük. Addig is élem hétköznapjaimat London városában, egy közepes méretű lakásban, és járom az utcákat Shawnnal, hátha valamiféle információmorzsa kerül elém. Egyet nem tudok. Ha meghalok, mi vár rám? A mennybe bűnös vagyok, a pokolba ártatlan… Hevean or hell?...