Caroline Deveraux

Becenév: Caro, Car

Nem: Nő

Kor: 62

Foglalkozás: Főállású anya, mentor

Csoport: Boszorkány

Avatar: Holly Marie Combs

Elég alacsony, kissé tömzsibb nő vagyok, széles csípővel, és egy kis felesleggel ott középtájon. De ez soha nem zavart, ugyanis egészen jól tudok öltözködni, így mindig előnyös ruhákat húzok fel, ezért nem feltűnő az a néhány plusz kiló. Elég alacsony vagyok, 168 centi, majdnem súrolom a 170-et, kilóban pedig kb. 55-60 kg lehetek. Hosszú, hátközépig érő egyenes, sötétbarna hajam van, amit néha be szoktam göndöríteni, ez a reggeli kedvemtől függ. Külsőleg kb. 35-38 évesnek nézek ki. Hosszúkás, kerekded arcom van, kellemes, lágy vonásokkal. Gesztenyebarna, kedves szemem van, és vékony, szép ívű ajkam. Igazi anyatípus vagyok. Semmi kirívó, kihívó öltözködés, csak a kellemes kényelem és elegancia. Általában laza nadrágokat, vagy éppen szoknyákat hordok, kellemesen színes felsőkkel, kiegészítőkkel. Az első benyomás általában kellemes, ehhez nagyban hozzásegít az, hogy igyekszem mindenkihez kedvesen viszonyulni és állandóan mosolygok.

Határozott nő. Hogyha rám nézel, ez jut először eszedbe, azonban ahogy beszélgetni kezdünk, rájössz, hogy ez csak a felszín. Hiszen odabent egy kedves, mindig vidám, mosolygós, közvetlen, barátságos természetű nő vagyok. Szeretem az életet, az embereket, és a gyerekeket. Imádom a munkámat, a tanítást és a diákjaimat, akik szintén szeretnek engem. Szeretek hallgatni, szívesen meghallgatom bárkinek a problémáját és igyekszem kedvesen segíteni is neki. Számomra nincs különbség ember és ember között, mindenkit egyenrangúként kezelek, így bárki is fordul hozzám, tisztelettel és szeretettel fordulok felé. Alapjáraton türelmes ember vagyok, viszont ami ki tud hozni a sodromból, az a hazudozás. Gyűlölöm a hazug embereket, számomra az igazság szent és sérthetetlen, így aki egyszer hazudik nekem, az örök életre elássa magát nálam és nagyon hosszú idő kell hozzá, hogy megint visszanyerje a bizalmamat. Gyűlölöm az undok, lenéző, egoista embereket, akik fenn hordják az orrukat és azt hiszik, hogy ők bárki felett állnak. Szeretem a színeket, a fiatalokat, a munkámat és a daimonomat, aki kicsit erőteljesebb természetű, kicsit harapósabb és izgágább, mint én vagyok. Természetesen nagyon jól kijövünk egymással, hiszen mindkettőnknek általában egy véleménye van mindenről. Kedves, kellemes, szeretni való jellem vagyok, imádok élni és tisztelem is az életet.

Izgatottan várom az első tanítási órát és ez az izgalom Caius-ra, a daimónomra is átszáll. Ismét néhány ifjú boszorkányt köszönthetünk az iskolában, akiket én fogok tanítani. “Fő”tanárként mindig én foglalkozom az újakkal két évig, hogy aztán átadjam a fiatalabb kollégáknak egy bizonyos alap tudással. Mindig is szerettem tanítani és azt hiszem, hogy ezt egykori történelem és gazdaságtan tanáromnak, Jason Winglas-nak köszönhetem. Mindig bejár valaki a Magisztériumból történelmet és gazdaságtant oktatni a boszorkányoknak, és az én időmben még Jason tanította ezt a tárgyat. Akkor 15 éves voltam, most 62 vagyok, tehát eltelt azóta már jó néhány év - fél évszázad is, borzalmas belegondolni - Jason emléke mégis megmaradt a szívemben. Diákszerelem volt, ez nem vitás, és úgy éreztem, hogy az ifjú tanácsos is érez irántam valamit. Ha szerelmet nem is, de nagyon kedvelt, szeretett velem beszélgetni és olyan dolgokat árult el nekem, amit az órákon másoknak nem. Mindig is szeretettel beszélt a tanításról, áradozott róla és lelkesített minket. Nem hiába lett egy csomó diáktársam tanár, akiket Jason tanított. Így kerültem hát én is az iskolapadba újra, habár most a másik felére. 20 évesen fejeztem be az iskolát, még gyakornokoskodtam, tanársegéd voltam, így 30 éves koromra kerültem a katedrára, és azóta is töretlenül ott vagyok és tanítom a fiatal boszorkányokat. Pont úgy, ahogy a lányomat is, Chloe-t. Megállok a tanterem előtt, megigazítom csinos fehér szoknyámat és halványkék blúzomat, Caiusra mosolygok, akik lelkesen füttyögve ücsörög a vállamon, majd egy kellemes mosollyal lépek be a terembe, ahol ott ül az a néhány - 6-7 - ifjú hölgyemény, akik tanulni vágynak. Izgatottan csillog meg a szemük pont úgy, ahogy anno nekem is megcsillant, mikor megláttam az első tanáromat. Az eddigi halk beszélgetés elhal és minden szem rám szegeződik.
- Köszöntelek benneteket a boszorkányok iskolájában! Elkezdődik hát az első év, de mielőtt belevágunk a tananyagba, szeretnék néhány szót szólni magamról. - mosolyodom el, majd lassan, lazán felülök az asztal szélére és “onnan nézek szerte-szét”, Caius pedig továbbra is a vállamon ücsörögve figyel.
- Caroline Deveraux vagyok, a tanárok vezető boszorkánya, ő pedig Caius, a daimónom. Kb. 30 éve tanítok ebben az iskolában, úgyhogy már van jó pár év gyakorlatom. - ejtek meg egy sejtelmes mosolyt és örömmel látom, hogy néhány arc is felderül.
- Amit tudni kell rólam, hogy imádok tanítani, imádom a diákjaimat és hogyha bárkinek bármi problémája van a tananyaggal, más tanárral, vagy egymással, akkor nyugodtan forduljatok hozzám. A szobám a harmadik emelten megtalálható. - bátorítom őket arra, hogy bármikor keressenek meg, ha csak beszélgetni szeretnének, akkor is. Egyenként bemutatkozik mindenki, majd néhány fontosabb info után elengedem őket és én is felsétálok a szobámba, ahol a lányom már vár.
- Szia Chloe! Na, milyen volt az első nap? - mosolyodom el, miközben egy kellemes mosolyt vetek a lányom daimónjára.
Imádom a lányomat! Ő az életem és habár csak ketten lakunk, nagyon szeretjük egymást. Igazi anya-lánya kapcsolat van közöttünk. Az apját nem ismeri. Azt hiszem, hogy én sem… Egy tanulmányi út során ismerkedtem meg Demian-nel, az egyik gyiptusi hajón. A férfi megnyerte a szívemet és majdnem 10 évet töltöttünk egymás mellett, hajózva a tengeren és az óceánon. Elég sok helyet bejártam velük egészen addig, amíg nem kezdett el gömbölyödni a hasam. Ekkor elváltunk, hiszen Demian-nek kötelezettségei voltak, nem telepedhetett csak úgy le egy boszorkány mellett. Habár nem volt még benne a korban, 32 éves lehetett talán, amikor én ötven-valamennyi voltam, mégis zavarta ez a hatalmas korkülönbség, és rám bízta a gyermeket. abár Azóta sem találkoztunk, azóta sem láttuk egymást, habár a szívem még mindig érte kiált. Azóta Chloe már 19 éves, és habár kérdezősködött az apja után, csak egy nevet és a hajó nevét tudtam neki megmondani: Demian Rovenfloo és a Kék Pillangó...

Szia, Caroline! Igazán megnyerő karaktert sikerült alkotnod. Biztosan figyelemmel kísérem majd a játékaidat. Foglalj avatárt és már kezdheted is a játékot!